A női hajritkulás

női hajritkulásA hajritkulás a két nem közös problémája, de a férfiaknál és a nőknél máshogy és más okokból jelentkezik. A hajritkulás bizonyos kor után, természetes folyamatnak számít, az ilyen típusú hajhullást nem lehet orvosolni, de lehet a problémán segíteni. A mai technikával már nincs olyan probléma, amit ne lehetne valahogyan megoldani. A hajritkulás lényegében fokozottabb mértékű hajhullás, a hajnak önálló élete van, életciklusai ritmikusan követik egymást, és bizonyos idő után, bizonyos idő elteltével kihullnak. Ez egy minden napos jelenség, csak mivel rengeteg hajszálunk van, fel sem tűnik a folyamat. A hajritkulás esetében ez a folyamat huzamosabb időn keresztül, intenzívebben jelentkezik, így már észrevehetővé válik, sokkal több hajszál hullik ki, ezáltal a haj állománya megritkulhat. A hajritkulás, az intenzív hajhullás lehet diffúz, ebben az esetben következik be z általános ritkulás, vagy foltos, a foltos hajhullás esetében a haj csak a fejbőr egy bizonyos helyéről, foltban hullik ki. Mindkettő igen kellemetlen probléma és mindkettő könnyen tartós állapottá válhat, ezért nagyon fontos, hogy amint azt észleljük, hogy hajunk a normálisnál nagyobb mennyiségben hullik, forduljunk vele szakorvoshoz, ha időben kapunk kezelést a probléma könnyen és gyorsan orvosolható.

A hajritkulás női oldalról

hajritkulásA hajritkulás mindkét nem képviselőit rosszul érinti, de talán nőknél kritikusabb a helyzet. A női hajritkulás csakúgy, mint a férfi több okból eredhet, de sok olyan sajátos élettani, életszakaszhoz kötődő dolog van, ami csak a nőket érinti. A hajritkulás nagyon sok esetben hormonális eredetű, a nők hormonháztartása, ha lehet, úgy mondani intenzívebben működik, változik, mint a férfiaké. A női hajon különösen minden meglátszik, a menstruációs ciklusok váltakozása ugyan nem eredményez hajhullást, de a haj lezsírosodását például igen. A várandósság állapota, a terhesség és szoptatás viszont tipikusan olyan élethelyzet, ami hajritkulást, hajhullást eredményez. Ez egy természetes állapot, és az ebből következő hajritkulás normális esetben magától el is múlik, a szoptatás véget érte után nem sokkal. A hormonális zavarokból következő hajritkulás összetetten kezelendő, egyrészt a fejbőrt, a hajat kell táplálni, másrészt a végleges gyógyulás érdekében a hormonzavart is be kell állítani.

A hajritkulás leginkább férfiaknál szokott a stressz következményeként jelentkezni, de nőknél is előfordulhat, hogy a túl nagy leterheltség, túl sok gond egy ilyen kellemetlen mellékterméket hozzon magával. Napjainkban már teljesen megszokott, hogy fiatal férfiak a stressz nyomására idő előtt szinte teljesen kopasszá válnak, de ez egyre gyakrabban a nőknél is előfordul.

A hajritkulás női okai

Tipikus női oka lehet a hajritkulásnak az, amikor a hajat túlápolják, vagy túlterhelik, ez férfiakra nemigen jellemző. A túl sok festék, hidrogén, dauer roncsolja a hajat, főleg abban az esetben, ha a különböző kezelések között nem hagynak elég időt a hajnak a regenerálódásra. A hajritkulás ebben az esetben viszonylag könnyedén kezelhető, sokszor már az is elég, ha csak hagyjuk piheni díszes hajkoronánkat.

A hajritkulás belső szervi okai

A hajritkulás nagyon sokszor egy tünet, valamilyen belső szervi gyulladásra, rendellenességre. Szervezetünk jelez, vegyük észre!

Hajunk egészségünk tükre, használjunk megfelelő hajápolási termékeket, figyeljünk oda az egészséges, vitamindús, változatos táplálkozásra és, ah kell ne legyünk restek sapkát használni. Ezek apró dolgok, így az sem igényel nagy erőfeszítést, hogy odafigyeljünk betartásukra, de betartásukkal sok kellemetlenségtől óvhatjuk meg magunkat, ezek közül a hajritkulás csak az egyik tényező.

A haj és a hajhullás elleni sampon

A webshopunkban várja Önt a megfelelő hajhullás elleni sampon!

hajhullás elleni samponA haj hullása bizonyos mértékig, főleg bizonyos kor után természetes folyamatnak számít. Nagyon sokan azonban nem tudnak megbarátkozni az idő múlásának evvel a tünetével. Ami érthető is, hiszen hajunk kinézetünk meghatározásában alapvető fontosságú, ezért nagyon fontos, hogy ne csak akkor kezdjünk el foglalkozni a problémával, amikor az már beállt, hanem próbáljuk meg megelőzni, ha azt érzékeljük, hogy hajunk élettelenebbé, fénytelenebbé vált segíthet a megelőzésben a hajhullás elleni sampon használata.

A hajhullás, hajritkulás nagyon sokféle lehet, a hajhullás, hajritkulás leggyakoribb fajtája az átmeneti hajhullás, az átmeneti hajhullás is több okból eredhet így többféle lehet. De ez mindenképpen kezelhető, általában mindegyik kezelésének, vagy utókezelésének része a hajhullás elleni sampon használata. A hajhullás elleni sampon függetlenül a hajhullás okától használ, a hajhullásnak vannak olyan típusai is amik véglegesek, ezek komlpilkáltabb esetek, mint az átmeneti jellegű hajhullás, nyilvánvalóan ezeken nem lehet segíteni. A végleges hajhullás ellen védekezni lehet, de sajnos ezt is csak annak kialakulási okától függően.

A hajhullás elleni sampon általában táplálja a hajszálakat, erősíti azok ellenálló képességét és táplálja, erősíti a fejbőrt is. Hatása komplex, ebben van titka is.

A haj életének ciklusai és a hajhullás elleni sampon

A haj élete jól elkülöníthető szakaszokra osztható fel. A haj növekedésének mértékét a genetikai és a hormonális adottságaink határozzák meg, ebből kifolyólag a hajhullás hátterében mindig meghúzódik egy ok, így a hajhullás mindig csak egy tünet, éppen ezért jó, ha a hajhullás elleni sampon használatát alkalmazzuk, de nem elég, keressünk fel szakembert és vizsgáltassuk ki problémánkat, a végleges orvosláshoz kell, hogy ne csak a tünetet, hanem az okot is kezeljük. A haj gyökere a fejbőrben van, a szőrtüszők élete ciklikus, ezért ciklikus a haj élete is, és így növekedése is az.

Három jól elkülöníthető stádium van, ezek a:
-          növekedési fázis
-          átmeneti stádium
-          nyugalmi állapot.

hajhullás elleni samponA növekedési fázis más néven anagén vagy aktív stádium a leghosszabb ideig tartó életszakasz a három közül. A szőrtüsző a bőrfelszín alatt helyezkedik el, alsó része a hajszemölcs, a papilla. Ez a papilla egy érhálózattal bőven ellátott kötőszövet, melynek felületén mátrixsejtek találhatóak. A haj növekedését a mátrixsejtek osztódása eredményezi. Értelemszerűen a mátrixsejtek az aktív stádiumban növekednek a leggyorsabban. Ebben az időszakban általában eszünkbe sem jut a hajhullás elleni sampon. Az újonnan kialakult sejtek folyamatosan fentebb nyomják a régebbieket, lényegében így nő a haj, a régebbi sejtek mielőtt a fejbőr felszíne felé kerülnének elszarusodnak, ez a hajszál. Ez a stádium férfiaknál körülbelül négy, nőknél hat-hét évig tarthat.

Hajhullás elleni sampon a különböző stádiumokban

Az átmeneti stádiumot más néven katagén fázisnak hívjuk. Ebben az életciklusban a sajtosztódás lelassul, vagy teljesen leáll. A hajhagyma lassan elválik a hajszemölcstől, így megszakad összeköttetése a tápanyagot biztosító csatornákkal. Ahogy megszakadt a kapcsolat a hajszál felfelé irányulva lényegében mozog a hajtüszőben. Az átmeneti stádium csupán két-három hét alatt lezajlik. Csökken a hajtüsző mérete, elgyengül. Ebben a stádiumban sokat segíthet a hajhullás elleni sampon használata, az egészséges folyamatot nem lehet és nem is kell megállítani, de ha túltengést érzékelünk, mindenképpen segít alkalmazása.

A nyugalmi más néven telogén stádiumban a papilla működését három hónapig leállítja. A végén a hajszemölcs újra aktivizálódik, és a körforgás indul az elejéről. A különböző stádiumok természetesen nem egyszerre érintik az összes hajszálat, mindig csak a haj egy bizonyos százalékát, a hajhullás elleni sampon használatára akkor van szükség, ha ez a százalék jelentősen megugrik.

A hajhullás megfékezése hajhullás elleni sampon és egyéb trükkök segítségével

Tényleg jó a hajhullás ellen a hajhullás elleni sampon?

hajhullás elleni samponA hajhullás problémája nagyon sok embert sújt; a hajhullás ellen a legegyszerűbb védekezési módszer a hajhullás elleni sampon alkalmazása. De ez mellett természetesen más alternatívákkal is lehet próbálkozni. A hajhullás elleni sampon minden típusú hajnál alkalmazható, minden típusú hajhullásnál. A hajhullásnak két típusát tudjuk megkülönböztetni, az egyik a diffúz hajhullás, a másik pedig a foltos hajhullás. A foltos hajhullásnál a haj a fejbőrről foltokban hullik ki, míg a diffúznál a fejbőr egészéről. A hajhullás bizonyos mértékig normális folyamatnak számít. Egy-egy hajszál átlagosan két-négy évig él. A hajszálak élettartama egymásétól független, így naponta körülbelül harminc-ötven hajszálunk hullik ki. Ez első hallásra talán soknak tűnik, de nem az, főleg ha ahhoz a több ezer hajszálhoz viszonyítjuk, amivel átlagosan rendelkezünk. Nagyon sokunknál időszakosan jelentkezik nagyobb mértékű hajhullás, ezek a hajhullások az évszakváltáshoz kötődnek. Ez átmeneti állapot, de ha azt tapasztaljuk, hogy hajlamosak vagyunk rá, felkészülhetünk erre az időszakra a hajhullás elleni sampon alkalmazásával és több vitamin szervezetbe juttatásával.

A hajhullás elleni sampon

A hajhullásnak nagyon sok oka lehet, ha sok az ok, sok a kezelési módszer, de ugyanakkor sokféle megelőzési módszer is van. Ezeknél a módszereknél nem kell nagy dolgokra gondolni, apróságok, amiket könnyedén be lehet tartani, csak kis odafigyelést igényelnek. Akármelyik módszert alkalmazzuk a hajhullás elleni sampon használata mindenképpen ajánlott, lehet ez a védekezés, vagy rosszabb esetben a kezelés alappillére.

A hajhullásnak nagyon sokszor vitaminhiány húzódik meg a hátterében, így, ha természetes úton nincs lehetőségünk a vitaminok bevitelére, szedjünk vitamintablettákat, de egyértelműen a természetes lenne a jobb. Ha hajunk nem csak hullik, hanem úgy látjuk, hogy állapota egészben romlott próbálkozhatunk hajhullás elleni és hajtápláló kapszulákkal is. Ezek önmagukban nem elegek, de nagyon jó háttérmunkát adnak. Ezek a tabletták általában a bőrt, a körmöket és a hajat egyszerre táplálják és bármelyik drogériában beszerezhetőek.

hajhullás elleni samponA hajhullás elleni sampon alkalmazásánál semmi különösre nem kell figyelnünk. Hatását növelhetjük, segíthetjük azzal, hogy, ha csak tehetjük a szárító használatát és a rossz minőségű fésűket mellékeljük, illetve óvatosan apró tincsenként fésüljük hajunkat.

Hajnövekedés és hajhullás elleni sampon

A hajnövekedés serkentésére is vannak apró praktikák, ezek lényege abban rejlik, hogy fokozzák a fejbőr és így a hajhagymák vérellátását. Ilyen módszer lehet a napoztatás, nyilvánvalóan ezzel a módszerrel óvatosan kell bánni, de egy próbát megér. Ezek a módszerek a haj növekedését szolgálják, így azoknak is segíthetnek, akik a hajhullással küzdenek, a hajhullás elleni sampon alkalmazása mellett bátran kísérletezhetnek. Sokat segíthet az mellett, hogy nagyon kellemes lazító és nyugtató érzés a fejbőr masszírozása. Figyelni kell arra, hogy a mozdulatok ne legyenek túl erősek és en is simogatást legyen, de hatásos lehet. A masszírozást az ujjbegyekkel, körkörös mozdulatokkal végezzük. A vitaminok mellett fontos a vas tartalom a szervezetünkben, ezt májjal tudjuk a legközvetlenebbül pótolni. A hajhullás elleni sampon mellett, ha van rá módunk alkalmazzunk gyógynövényes kúrákat is. Nagyon fontos, hogy olyan szereket használjunk, amik a fejbőrt és a hajszálakat egyaránt előnyben részesítik, ez a hajhullás elleni sampon titka is. Sokat jelent a hajhullás megelőzésében a hajhullás elleni sampon használata mellett az is, ha rendesen használunk sapkát, ha a hajhagymán megfázik hajhullást eredményezhet.

A hajbalzsam és egyéb hajápolási tippek

Miért fontos a hajbalzsam?

hajbalzsamAz egészséges, szép, dús, csillogó haj mindenkinek álma, de csak nagyon kevesen vannak azok a szerencsések, akik ezt meg is kapják, sokan nem is tudnak a hajbalzsam létezéséről és pozitív hatásairól. De ma már nem csak azok birtokolhatnak egy ilyen gyönyörű hajkoronát, akiknek ezzel születtek, kis odafigyeléssel és tudatos hajápolással nagyon sokan szert tehetne a dús, csillogó hajkoronára. Először is alapvető momentumoknál kell kezdeni. A hajbalzsam a hajmosás alapvető eleme kell, hogy legyen, ez a hajápolási termék táplálja hajunkat és erősíti annak ellenálló képességét, általában tesz jót hajunknak a hajbalzsam használata. Nagyon fontos, hogy rendszeresen, de ne túl sokszor mossunk hajat, a napi, kétnapi hajmosás nagyon sok. Sokan küzdenek a zsírosodással, de a sűrű hajmosás nem fogja a problémát megoldani.

A hajbalzsam használatáról

A hajbalzsam használata nem igényel sok időráfordítást és bonyolult műveleteket sem. Egyszerűen hajmosás után vigyük fel a nedves hajra, dörzsöljük be úgy, hogy minél nagyobb felület minél alaposabban kapjon balzsamból, de vigyázzunk arra, hogy a fejbőrhöz ne nagyon érjen, mert zsírosító hatása lehet. Hagyjuk pár percig hajunkon majd alaposan öblítsük le. Nagyon fontos, hogy tényleg alapos legyen az öblítés, mert, ha hajbalzsam marad hajunkon az szintén le fogja zsírosítani.

Figyeljünk oda arra, hogy a hajtípusunkhoz leginkább passzoló hajbalzsamot használjuk, ha csak tehetjük a hozzá passzoló samponnal. Hajbalzsam már szinte minden típusú hajra kapható, a korpástól a szőke festettig bármi. Ha igazán jó hajbalzsam után kutatunk, akkor a legjobb hely ahol hajbalzsamot találhatunk a fodrászkellékes bolt, drogériákban is találhatunk a hajunkhoz passzoló, jó árban lévő és jó minőségű hajbalzsamot, de a fodrászkellékes üzletek ilyen szempontból megbízhatóbbak. Mind a sampon, mind pedig a hajbalzsam öblítéséhez jó tipp az, hogy kiöblítésük háromszor annyi ideig tartson, mint felvitelük, nagyon fontos, hogy mindkét termék alaposan ki legyen öblítve.

hajbalzsam

Tippek az egészséges, szép hajhoz hajbalzsam használatával

Ahhoz, hogy hajunk igazán szép és egészséges legyen, csak apróságokra kell odafigyelnünk, igaz ugyan, hogy abból jó néhányra, de nem nehezen megjegyezhetőek. A kettő az egyben termékekkel kapcsolatban érdemes tudni, hogy amit hirdetnek igaz, és tényleg összemossák a hajbalzsam és a sampon tulajdonságait, de a hetente egy használatnál több nem ajánlott belőlük, mert idővel zsírosíthatják a hajat. Praktikusak utazás, nyaralás esetén, amikor spórolnunk kell a csomagban lévő hellyel, de otthoni használatra csak korlátozottan ajánlott. Hajmosásnál mind a fejbőrünknek, mind kedélyállapotunknak jót tesz a fejmasszázs, körkörösen az ujjbegyekkel végezzük. A hajbalzsam használatánál ne alkalmazzunk masszázst, hiszen ott jobb, ha a hajbalzsam nem érintkezik a fajbőrrel.

A nedves hajról nem árt tudni, hogy sokkal sérülékenyebb, mint a száraz haj, ezért fontos, hogy nagyon kíméletesen bánjunk vele. Hanyagoljuk a rossz minőségű fésűket, nagy fogú fésűvel, kíméletesen fésüljük csomómentesre nedves hajunkat. Igaz, hogy a hajbalzsam erősíti a hajszálakat, de az ilyen hatások ellen nem véd.

A hajbalzsam után, ha van elég lelki jelenlétünk hajunkat fényesebbé teszi a hideg vizes öblítés, azoknak akiknek ehhez nincs erejük langyos vízzel öblítsék le hajukat, a túl forró víz nem tesz jót a hajnak. Ha csak van rá lehetőségünk a hajszárítót hagyjuk ki, ha nincs akkor a lehető legalacsonyabb hőfokon használjuk, tartsuk legalább 15 cm távolságra, hajunkat szárítás közben csak egy nagy körkefével formázzuk, mert a hajbalzsam sajnos az elégett haj ellen nem hatásos. :)

A hajritkulás és az ezzel kapcsolatos legfontosabb kérdések

Tényleg reális a veszély a hajritkulás?

hajritkulás

A hajritkulás a kor előre haladtával normális, természetes jelenségnek számít, de sokan nem tudnak ezzel megbékélni. És nagyon sok főleg férfinál ez a hajprobléma idő előtt jelentkezik, ekkor már se nem normális, se nem természetes jelenségről van szó.  A hajritkulást és a hajhullást nem szabad összekeverni. A nagyobb mértékű hajhullást nevezhetjük lényegében hajritkulásnak. Hajunk folyamatosan hullik, minden nap, ennek van is egy normál értéke, amihez viszonyítani tudják a kihullott haj mennyiségét. Amennyiben ez a mennyiség tartósan átlépi a normál értéket hajritkulás áll fenn. A hajritkulás egyik legnagyobb veszélye, hogy állapota tartóssá válik és így kopaszodáshoz vezet. Nagyon fontos, hogy hajunk állapotára és hajhullásunk mennyiségére folyamatosan figyeljünk, ha úgy látjuk, hogy átléptük a normál mennyiséget fordítsunk még intenzívebb figyelmet hajunk állapotára. Ezt tehetjük speciális samponok, szerek használatával, egészséges, vitamindús táplálkozással és nyugalommal. Ha a hajhullás mértéke továbbra sem csökken, forduljunk szakemberhez,

A hajritkulás legfontosabb tényezői

A hajritkulás nem egy folyamat, a hajritkulásnak azt az állapotot nevezik, amikor a haj már kihullott. Ezért nagyon fontos, hogy minél hamarabb kezdjük meg a probléma kezelését. Ha szakemberhez fordulunk problémánkkal segíthetjük a szakember munkáját és ezáltal gyógyulásunk folyamatát azzal, ha pár kérdésre pontos válaszokat tudunk adni.

haritkulásIlyen kérdés például az, hogy mióta áll fenn az intenzívebb hajhullás, mikor indult el a hajritkulás folyamata, hogyan és mikor kezdődött. Nagyon sok ember az évszakváltásra hajhullással reagál. Ebben az esetben a folyamat ciklikusan ismétlődve egy adott ideig tart és általában nem túl intenzív. Az ilyen típusú hajhullásra felkészülhetünk úgy, hogy az adott időszak előtt még több vitamint juttatunk szervezetünkbe, nagyobb figyelmet fordítunk a hajápolásra. Ha azt tapasztaljuk, hogy hajunk hullik, figyeljünk rá oda, mert a sok apró tényező a szakembernek sok mindent elárulhat.

Figyeljünk hajunk reakciót, volt-e a hajhullásnak olyan időszaka, amikor szünetelt, vagy enyhébben, kisebb mértékben hullott. Történt-e ezt megelőzően valami különös. Ezek furcsa dolgok, és sokszor a páciensek nem is igazán értik, hogy mire valók az ilyen kérdések, hiszen ők csak a hajritkulás ellen szeretnének harcolni. A hajhullás hátterében nagyon sok minden meghúzódhat. A fizikális betegségeket, elváltozásokat, az orvosok egyszerűbben ki tudják vizsgálni, de a lelki panaszokat, pszichikai tényezőket nehezebb megfogni, pedig a hajhullás hátterében nagyon sokszor ezek állnak.

A hajhullás, hajritkulás csoportosítása

A hajhullást több szempont alapján lehet csoportosítani. A hajritkulás csoportosítható az idő tényezője alapján, mióta, meddig, volt-e szünet, tehát ciklikus-e. Az, hogy mennyi idő alatt mennyi haj hullott ki sok mindent elárulhat a hajhullás hátterében meghúzódó okról. A hajhullás helye szerint is csoportosítható a hajhullás. Ez elsőre furcsán hangzik, pedig kétféle hajhullás van, a diffúz és a foltos. A foltos hajhullás esetében a fejbőrről a haj foltokban hullik ki, szélsőséges esetekben ezek a foltok akár teljesen kopasszá is válhatnak. A diffúz hajhullás esetében a haj az egész fejbőrről hullik ki, így a haj állománya egészben ritkul meg. Mindenképpen nagyon fontos tényező a hajritkulás szempontjából a páciens kora és az általa éppen megélt életciklus. A sok stressz a hajritkulás egyik okozója, nőknél a terhesség és a szoptatás időszaka alatt természetes folyamatnak számít az intenzívebb hajhullás.

A hajritkulás okainak bonyolult rendszere

hajritkulásA hajritkulás egy nagyon kellemetlen hajprobléma, ami sokunkat sújtja. Áldozatait nem lehet sem kor, sem nem alapján meghatározni, mindenkit érinthet. A hajhullás lényegében a fokozott hajhullás. A hajhullás bizonyos szinten, egy bizonyos mértékig normális folyamatnak tekinthető, természetes része hajunk életének. A hajszálak elöregednek, elhalnak és kihullnak. A normális mennyiséget sokan sokféleképpen állapítják meg, de általában azt lehet mondani, hogy, ha hajmosás után a kihullott hajszálak mennyisége hatvan vagy megközelítőleg annyi, az még normálisnak tudható be. De a hatvan feletti értékekkel nagyon vigyázni kell, oda kell figyelni arra, hogy a mennyiség csökken, állandó marad, vagy esetleg növekszik.

A hajritkulás lehet átmeneti állapot, ilyen például, amikor hajunk az évszakváltást érzékeli, vagy egy adott élethelyzet következménye, nőknél tipikusan ilyen időszak a terhesség, szülés és szoptatás ideje. A hajhullás időtartama az azt kiváltó októl függ, ennek az lehet sokszor veszélye, hogy kezdetben nem tudjuk mi az ok. A különböző okokra ugyanis különböző megoldás van. Amennyiben a hajritkulást nem kezelik időben könnyen átcsaphat folyamata kopaszodásba, ennek legnagyobb veszélye az állapot tartóssá válásában van.

A hajritkulás fajtái

A hajritkulás kétféle lehet, diffúz vagy foltos. A foltos hajhullás, hajhullás esetében, ahogy az a névből is következik, a fejbőrön foltokban jelentkezik. Szélsőséges esetben ezek a foltok teljesen kopasszá válhatnak. A diffúz hajhullás esetében a haj mennyisége a fejbőr egészéről ritkul meg. A két típusú hajritkulás kiváltó oka is más. A foltos hajhullás, hajhullás oka leginkább pszichés szokott lenni, míg a diffúz lehet vitaminhiány, a haj betegsége, vagy valamilyen más egyéb megbetegedés tünete.

A hajritkulás okainak csoportosítása

A hajritkulás okai alapvetően három csoportba oszthatóak be. Természetesen ezek az okok nem csak tisztán, hanem keveredetten, vegyülve is jelentkezhetnek. Az alapvető három csoport a következő:

-          hormonális

-          genetikai, öröklött

-          életkori.

Könnyen előfordulhat, hogy valakinek öröklött hajlama van a hajritkulásra és ez egy hormonális zavar kapcsán felerősödik. A három ok közül kettő csak nagyon nehezen, vagy talán egyáltalán nem is kezelhető.

A hajritkulás életkori sajátosságával nem lehet mit csinálni, ez egy természetes folyamat, amit nem ehet megállítani, ahogy mi megöregszünk, úgy hajszálaink is, elhalnak, majd kihullnak. Akik nem tudják elfogadni az öregedés ilyen jellegű jelét, azok esetleg hajbeültetéssel próbálkozhatnak. Ez a problémát magát nem kezeli, csak a probléma eredményét.

hajritkulás hajhullásA genetikai, öröklött hajritkulás szintén nehezen kezelhető, inkább csak lassítható a folyamat. Ha valaki tudja, hogy a családjára általában jellemző a hajritkulás és a korai kopaszodás annyit tehet, hogy megpróbálja megelőzni, lassítani a folyamatot. Ezt teheti speciális termékek használatával, vitaminok szedésével, egészséges táplálkozással.

A hormonális okokból fakadó hajritkulás kezelhető viszonylag a legkönnyebben. Ebben az esetben a kezelés többrétű. Kezelni kell, magát a hormonzavart, ez leginkább gyógyszerek szedésével oldható meg. És ez mellett a hajhullás, hajhullás tünetét is kezelni kell. A hajritkulás általában kétféleképpen kerül kezelésre. Egyrészről orvosság szedésével, másrészről külsőleg kezelik krémekkel.

Mire figyeljunk hajritkulás esetén?

Nagyon fontos, hogy folyamatosan figyeljük hajunk állapotát, minél hamarabb kezdjük meg a hajritkulás kezelését annál hamarabb várható a javulás. Minél előrehaladottabb állapotban van a hajritkulás, annál nehezebb kezelni, és így a tartósság beállásának kockázata is nagyobb. A hajritkulás megelőzése könnyebb, mint kezelése, csapán csak táplálkozásunkra és a megfelelő hajápolási termékek kiválasztására kell odafigyelnünk.

A hajhullás elleni sampon

hajhullás elleni samponA hajhullás gyakori probléma, mondhatnánk, hogy népbetegségnek számít, de megoldás lehet a hajhullás elleni sampon. Életkortól és nemtől függetlenül mindenkinél jelentkezhet, a legkülönfélébb módokon, a legkülönfélébb mértékben. Gyakran összekeverik a hajveszteséget a hajhullással. A hajhullás esteében a hajszálak tövestül hullnak ki, míg a hajveszteség csak annyit jelent, hogy a megroncsolódott haj eltörik, és a letört rész hullik le. Mindkét probléma kezelése speciális odafigyelést igényel, de a használt termékek szempontjából teljesen másra van szükség. A hajhullás ellen a hajhullás elleni sampon nyújtja a leghatékonyabb megoldást, főleg, ha a termék használata mellett a vitamindús táplálkozásra is hangsúlyt fordítunk. A töredezett hajvégeken leginkább a hajvég ápoló szerek segíthetnek és természetesen a sok vitamin.

A hajhullás elleni sampon titka

A hajhullás elleni sampon eredményessége összetetten, több tényezőn múlik. A hajritkulás elleni sampon eredményességének egyik oka abban rejlik, hogy a sampon hatása kiterjed a hajszálakra és a fejbőrre, hajhagymára egyaránt. Ezért van az, hogy a hajrtikulás elleni sampon a hajhullás többféle kiváltó okával szemben is hatásos lehet. A hajhullás fakadhat a fejbőr, a hajszálak és a hajhagyma nem egészséges állapotából is. Így a hajhullás elleni sampon használatával egyszerre kezeljük a meglévő problémát és egyszerre előzzük meg egy esetleges másik probléma kialakulását. A hajhullás elleni sampon ma már széles választékban kapható, figyeljünk a termék kiválasztásánál a felhasznált alapanyagokra. Olvassunk utána, mik azok a vitaminok, nyomelemek, amelyek a legfontosabbak a hajhullás megakadályozásában. Ezt a tényezőt feltétlenül vegyük figyelembe a sampon kiválasztásánál.

Hogyan fokozhatjuk a hajhullás elleni sampon hatását

hajhullás elleni samponAz enyhébb jellegű, kisebb mértékű hajhullás kezelésében általában a hajhullás elleni sampon már önmagában is elég szokott lenni. Nagyobb mértékű, hosszabb ideig tartó hajhullásnál, amikor a hajritkulás elleni sampon önmagában nem nyújt segítségét a legjobb, amit tehetünk, hogy szakember véleményét kérjük ki, és a hajhullás ellen sampon mellé így gyógyszeres kezelés társul. Ha a hajhullásunk nem ölt orvosi mértéket, de a hajhullás elleni sampon eredményét szeretnénk kiegészítőkkel alátámasztani, van miből választani.

Mindenképpen a legjobb, amivel fokozhatjuk a hajhullás elleni sampon eredményességét azok a vitaminok. Ezek bevihetjük szervezetünkbe a táplálkozások során, vagy kapszulákkal. Minél természetesebb módon visszük be a vitaminokat, nyomelemeket azok hatása, felszívódása annál fokozottabb lehet. Nagyon fontos a B-vitamin, a cink, a vas és a fehérjék. Ezek hiányát kis odafigyeléssel az étkezések alkalmával pótolhatjuk.

A hajhullás elleni sampon használata mellett alkalmazhatunk ampullás kúrákat, a hajritkulás elleni sampon helyett azonban nem jók, kiegészítőnek tökéletesek, de önmagukban nem képesek megoldani a problémát. Ezeket csak bizonyos időközönként jó használni, segít megállítani a hajhullást, úgy, hogy rögzítik a hajgyökereket, azáltal, hogy a körülöttük lévő kallogént nem engedik megszilárdulni. Az ilyen termékeket külön állítják elő nőknek és férfiaknak.

Hogyan javítsuk a hajhullás elleni sampon hatását?

A hajhullás elleni sampon hatékonyságát sok kis aprósággal fokozhatjuk. Ilyen apróságok például, hogy amikor az időjárás megkívánja, hordjunk sapkát, ezzel kivédjük azt a tényezőt, hogy a hajhagymák megfázzanak. Vagy például nagyon fontos, hogy jó minőségű fésűt használjunk, és használatnál ne tépjük, rángassuk, hanem finoman fésüljük hajunkat.

A hajhullás elleni sampon hatását fokozhatjuk kapszulákkal, gyógynövényes szeszek használatával is. Ezek egyik része kívülről, másik belülről nyújt segítséget. Mindenkinél más hajhullás elleni sampon a leghatékonyabb, de fontos, hogy az amúgy is rosszabb állapotban lévő hajon óvatosan kísérletezzünk a különböző szerekkel.

A hajbalzsam titka

hajbalzsamA hajbalzsam a mindennapi hajápolás fontos kelléke kellene, hogy legyen. A hajbalzsam összetetten, komplexen táplálja, védi hajunkat. Válasszunk akármilyen típusú hajbalzsamot, annak alapvető feladata, hogy táplálja hajunkat, feltöltse azt, egészségessé tegye hajkoronánkat. Az egészséges, szép haj nagyobb ellenálló képességgel rendelkezik. A hajbalzsam az általános kondicionálás mellett, speciálisabb problémák kezelésére is tökéletesen alkalmas. Ezért van az, hogy hajbalzsamból is többféle típus közül válogathatunk.

A hajbalzsam típusai

A hajbalzsam típusairól az orvosolni kívánt problémák szempontjából lehet külön-külön beszélni. Vannak olyan hajbalzsamok, amik egy probléma, betegség ellen készülnek, és vannak olyanok, amelyeknél a probléma nem egy konkrét hajbetegségre utal, hanem a hajtípusra. Mindegyik hajtípus más jellegű nehézségeket jelent, így más jellegű ápolást is igényelnek. Gyártanak külön termékeket a göndör, nehezen fésülhető, nehezen kezelhető hajtípusra. A vékonyszálú haj szintén különleges ápolást igényel, így ennek is kifejlesztettek speciális termékeket. Kaphatunk termékeket festett és dauerolt hajra is. Sőt a festett haj esetében már hajszín szerint is készülnek külön-külön hajápolási termékek. A betegségek, hajproblémák kezelésére is kaphatunk külön termékcsaládokat. Egy termékcsalád alapvetően a hajbalzsam és a sampon kettőséből tevődik össze. A leghatékonyabban úgy érhetünk el eredményt, ha ezeket együtt használjuk. A termékek a legkülönfélébb problémákra összpontosítanak, mint például a korpásodás, a hajhullás, a zsírosodásra hajlamos haj.

A hajbalzsam selymessé, fényessé, egészségessé teszi a hajat, csak arra kell ügyelnünk, hogy a hajtípusunknak megfelelő terméket válasszuk ki. A hajbalzsam használata nem igényel bonyolult procedúrát, hajmosásnál, miután alaposan kiöblítettük a sampont egy pár perces pakolást készítünk a hajbalzsammal. Arra kell csupán nagyon figyelnünk, hogy a hajbalzsamot alaposan öblítsük ki, ha ez elmarad, gyorsan lezsírosítja hajunkat. Fontos, hogy a hajápolási termékeket megfelelő arányban használjuk, kell, hogy óvjuk, ápoljuk hajunkat, de az sem jó, ha túl sok féle terméket használunk egyszerre.

A hajbalzsam titka

hajbalzsamA hajbalzsam titka lényegében a készítésénél felhasznált anyagokban rejlik. Hajunknak nagyon sokféle vitaminra van szüksége, akárcsak szervezetünknek. A különböző vitaminok különböző jelleggel táplálják hajunkat, javítják állapotát. A vitaminok mellett ugyanúgy a nyomelemek, ásványi anyagok is fontosak az egészséges hajhoz. Nézzük a legszükségszerűbbeket, legalapvetőbbeket. Ha vitaminhiányunk van, a tünetekből könnyen megítélhető, hogy melyik vitamin ürült ki szervezetünkből. A tünetek között biztosan lesznek olyanok, amelyek a hajjal kapcsolatosak és még valami általános tünet, a kettőből együtt könnyen kiszűrhető, hogy i lehet az, ami hiányzik.

Vitaminok a hajbalzsam fontos összetevői

A B-vitamin alapvető fontosságú hajunk egészségéhez, erősíti és táplálja azt, valamint csökkenti a faggyúmirigy termelését, ezáltal a zsírosodást és a korpásodást is visszafogja. Pozitív hatása van a hajhullásra és az őszülésre is. Lényegében egészében tesz jót hajunknak, ezért is alapvető fontosságú. Természetes úton a halból, tojássárgájából és élesztőből nyerhetünk B-vitamint. A hajbalzsam kiválasztásánál mindenképpen figyeljük az összetevőket.

Alapvető, mindennapi vitaminnak számít a C-vitamin, azért mindennapi, mert szerveztünk nem képes elraktározni, így folyamatosan pótolni kell azt. Általában erősíti, javítja hajunk állapotát, ez mellett fontossá teszi az, hogy elősegíti a vas felszívódását.

A vas olyan nyomelem, amelynek hiányával hajhullás következik be.

Ahhoz, hogy hajunk egészséges legyen nagyon sok vitamin és nyomelem egészséges mennyisége kell. Bármelyik hiánya azonnali tüneteket produkálhat hajunkon, azt is mondhatnánk, hogy hajunk egészségünk tükre, ezért alapvető fontosságú, hogy gondos figyelmet fordítsunk a hajápolási termékek, például hajbalzsam használatára.

A hajbalzsam

Miért fontos a hajbalzsam?

A hajbalzsam hallatán sokan csak legyintenek, úgy gondolván, hogy nincs rá szükségük. És tényleg sokan olyan szerencsések, hogy hajuk annyira szép és egészséges, de a hajbalzsam használata attól még nekik is jót tehet. A balzsamok alkalmazására nem akkor van szükség, amikor hajunk már kezd tönkremenni, hanem általában kellene, hogy az általános hajápolás szerves részét képezze.

hajbalzsamA hajbalzsam táplálja hajunkat, ezzel növeli annak ellenálló képességét, így még az egészséges hajnak is szüksége lehet rá. A hajbalzsam az általános ápolás mellett speciálisabb problémák kezelésére is alkalmas. Kaphatunk ilyen szert festett, dauerolt hajra, de már olyan termékeket is előállítanak, amik a haj kiegyenesítéséhez nyújtanak segítséget. Ezek a problémák mind olyan jellegűek, amiket igazából mi idézünk elő. De ezek mellett számos olyan problémára is összpontosítanak egy-egy balzsammal, amelyek önhibánkon kívüliek. Van hajbalzsam korpásodásra, zsírosodásra hajlamos hajra. Vannak balzsamok a különböző típusú hajakra is, mint például vékonyszálú hajra, vagy göndör nehezen kezelhető hajra is. Mindenki megtalálhatja a számára leginkább megfelelő típusú hajápolási szereket. Ha hajbalzsamot vásárolunk érdemes a samponnal párban megvásárolni, így sokkal intenzívebb hatást érhetünk el.

A hajbalzsam használata

A hajbalzsam használata nem igényel sok időt és bonyolult cselekvéseket. Hajmosás után egyszerűen felkenjük a hajra, arra azonban figyelni kell, hogy elég mennyiségben vigyük fel, de legyen túl sok se. Hagyjuk, hogy beszívódjon, majd alaposan leöblítjük. Nagyon meggyötört hajnál trükközhetünk egy kicsit azzal, hogy a hajbalzsamot tovább hagyjuk rajta hajunkon, úgy körülbelül 45 percig. Ez lényegében egy balzsamos pakolás, az eredmény szembetűnő lesz, ha hajunk nagyon rossz állapotban van, a pakolást hetente-kéthetente megismételhetjük. A balzsam igazán nem kerül sokba sem pénzben, sem időben, de hatása sokat számít.

A hajbalzsam alapanyagai

hajbalzsamA hajbalzsamok alapanyagai növényi eredetűek, gyógynövényiek. A gyógynövények újra teret hódítanak, csak alkalmazásuk sokkal jobb csomagolású, mint régen. Egyre több szépészeti, sőt lassan igazából már inkább minden szépészeti termék gyógynövényi alapú, legyen az testápoló, sampon, hajbalzsam. A különböző típusú, márkájú balzsamoknáláltalában ugyanazokat, vagy legalább hasonló növényi alapanyagokat alkalmaznak, csak esetleg másféle arányokkal. Nézzük, melyek a leggyakrabban alkalmazott hajbalzsamok alapanyagai:

  1. Jojobaolaj: ez növényi viasz, ami hidratáló hatással bír. Alkalmazásánál a faggyú hatású anyaga a hajtüsző környékén választódik ki. Így az véd a bőrt a külső hatások, kórokozók ellen. Ha olyan hajbalzsam mellett döntünk, mely a jojobaolajra összpontosít, fontos, hogy a megfelelő sampont alkalmazzuk hozzá, sok sampon lemossa a védőréteget.
  2. Lenmag kivonat: zsírsavakban gazdag anyag, nagy mennyiségű omega zsírsavakat tartalmaz. A hajnak rugalmasságot, hidratáltságot biztosít. A fajbőr vérkeringésére is pozitív hatással van. A fajbőrt sosem szabad kifelejteni a hajápolásból.
  3. Szezámolaj: alkalmazásának oka az, hogy rendkívüli módon gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban. Így táplálja a hajunkat. Különösen a száraz korpásodó fejbőrre van nagyon jó, látványos hatással.
  4. Eukaliptusz olaj: általában erősíti a hajat és fejbőrünket. Fertőtlenítő hatása van. Színstabilizáló hatása miatt különösen szokták ajánlani festett hajra. Használatával növeljük fejbőrünk vírus és gombaelleni ellenálló képességét.

Előfordul, hogy a fentebb említett alapanyagokat kombinálva alkalmazzák a hajbalzsam előállításánál, de van, amikor egy-egy alapanyag koncentráltabb jelenlétére törekednek.  Ez mindig attól függ leginkább, hogy mit várnak el az adott hajbalzsamtól, azt, hogy egy speciális problémát kezeljen, vagy pedig azt, hogy általában tegyen jót hajunknak.

A hajhullás elleni sampon

hajhullás elleni samponA hajhullás sokunknak okoz gondot, nemtől és kortól függetlenül, erre megoldás lehet a hajhullás elleni sampon. A hátérben meghúzódó okok felderítse nehéz, így a probléma megszüntetése is az. Ha észrevesszük, hogy hajunk a szokásosnál jobban hullik ajánlott mihamarabb elkezdeni a hajritkulás elleni sampon alkalmazását. Nem baj, ha a kiváltó okkal nem vagyunk tisztában, a sampon általában van jótékony hatással hajunkra és fejbőrünkre. A hajhullás problémája lehet szerzett betegségből fakadó és öröklött hajlamból eredő, vagy a kettő szerencsétlen találkozása.

Az öröklött betegséggel nem sok mindent lehet kezdeni, a hajhullás elleni sampon használata lassíthat a folyamaton, de többnyire nem lehet azt megállítani. A szerzett betegségből fakadó hajhullás viszont kezelhető, csak a betegség okát kell megtalálni. Ez viszont nehéz, hiszen sok minden okozhat hajhullást. A belső szervi rendellenességtől kezdve, a pajzsmirigy működési zavarain át, a stresszig bármi lehet a hajhullás oka. Sokunknál egyszerűen az évszakváltások is hajhullást eredményeznek.

A hajhullás elleni sampon ára

Ha igazán jó hajhullás elleni sampon beszerzése a célunk a legjobb, a gyógyszertárakban érdeklődünk a termékek után. Ott találhatjuk ugyanis a leginkább professzionális termékeket. Az igazán professzionális hajritkulás elleni sampon azonban jóval többe kerül, mint egy átlagos sampon. Az ár lista széles skálájú, 2000 Forinttól egészen 6000-8000 Forintig is terjedhet. A termék végösszeges a márkától és a kiszerelés méretétől függ, többségük recept nélkül megvásárolható. Természetesen drogériákban, kevesebb pénzért is vásárolhatunk hajhullás elleni sampon termékeket, de ha nagy a baj, márpedig, amikor már valakinek hajritkulás elleni samponra van szüksége akkor nagy, nem biztos, hogy kifizetődő azon az 1000-2000 Forinton spórolni. Ha igazán biztosra akarunk menni az a legjobb, ha szakértői tanácsot kérünk, és a kezelést egy orvos irányításával végezzük el. Az orvos nem csak a hajhullás elleni sampon kiválasztásában lesz segítségünkre, hanem az ok feltárásában is. A végleges orvosláshoz tisztában kell lennünk a kiváltó okkal, hogy a tüneteket ne csak átmenetileg, hanem végleg tudjuk orvosolni.

Hajhullás elleni sampon házilag

Sokan természetes alapanyagok összekombinálásával és azok minél közvetlenebb fejbőrre juttatásával, vagyis házilag készített hajhullás elleni sampon alkalmazásával próbálkoznak. Ezzel nincs is semmi baj, de csak nagyon óvatosan szabad kísérletezni, mert, ha óvatlanok vagyunk, könnyen még több bajt zúdíthatunk a fejünkre. A hajhullás elleni samponok többsége egyébként is növényi alapanyagok felhasználásával készül, csak ott alaposabban kikészítik a felhasznált elemeket, koncentráltabb formában viszont ugyanaz a hatóanyag más hatást okozhat. Tehát csak óvatosan!

Hajhullás elleni sampon és társai

hajhullás elleni samponA hajhullás elleni sampon a hajhullás ellen alkalmazott szerek széles listáján csak az egyik termék. Hajhullás elleni termékeket nagyon széles kínálatban állítanak elő, az biztos, hogy igény van rá. Készülnek olyan hajritkulás elleni samponok, amik tipikusan a férfi nemet célozzák meg. Ebben van ráció, mivel a két nem hajhullásának hátterében sokszor más jellegű tényezők állnak és a hajhullás típusa is más. Egyre gyakoribb, hogy a hajhullás ellen nem csak külsőleg alkalmazható termékekkel harcolnak, hanem gyógyszereket is bevetnek. Az ilyen tablettákat leginkább hajhullás elleni sampon kísérőtermékeként ajánlják, így a kezelés árhuzamosan történik külsőleg és belsőleg. A hajhullás elleni sampon mellett gyakoriak a hajszeszek is, ezek koncentráltabb termékek, így alkalmazási mennyiségükkel óvatosabban kell bánni.

Older posts «