A Hair Nice termékek használatával kapcsolatos tapasztalatokból néhány……
Ezekben az esetekben semmilyen belső terápiát nem alkalmaztunk.
A beszámolók a külső kezelés eredményeit, – a Hair Nice Hajkence hatékonyságát – mutatják meg.
„A Hajkencéről szeretnénk egy keveset írni. A kislányom a következőket tapasztalta: a haja selymesebb és fényesebb lett. Tapasztalata szerint, gyorsabban nőtt a haja és természetesen a hajhullás is csökkent. A haj zsírosodása nagymértékben csökkent. A haja sokkal sötétebb lett! Kb.5 kezelés után a korpásodás csökkent! „
„Amit nagyon régóta nem tapasztaltam, őrült módon elkezdett nőni a hajam a termékektől. Kicsit erősödött is, de azon kívül, hogy nagyon kellemes hűsítő érzés, amikor a pakolást felkentem, még mosás után is szinte lélegzett a fejbőröm. A korpákat is mintha elfújták volna. „
„Elég erősen hullott a hajam, amikor elkezdtem használni a pakolást. Bevallom őszintén nem pont úgy használtam a Hajkencét, mint ahogyan azt mondták, mert kb. 10 nap eltelt a két alkalmazás között és eközben jó néhányszor a pakolás alkalmazása nélkül mostam hajat. Ennek ellenére a második pakolás után teljesen leállt a hajhullásom. Hajam fényes, kellemes illatú és tapintású lett és mintha erősödött volna. „
„Amikor elkezdtem használni egy kicsit megijedtem, mert az első két kezelés után felerősödött a hajhullásom, de nem hagytam abba. Jól tettem, mert a következő kezelések után már csökkent és aztán el is múlt a hullás. A pakolás ideje alatt egy kellemes hűsítő érzés volt és még száradás után is jól lehet érezni az illatát..”
„Mi a férjemmel együtt próbálgattuk ki a pakolást, mint később kiderült nem igazán az ajánlott módon használva. Mi ugyanis nem mostuk le a fejről, hanem bekentük és rajta hagytuk másnapig. Nekem egy kicsit furán állt a hajam, de a hatása tetszett, mert erősebbé, fényesebbé vált -természetesen mosás után- viszont a hullás elmúlt a negyedik-ötödik használat után. A férjemnek viszont a kopaszodott részen megjelentek kis pihék, pici hajszálak.”
„Én fodrász vagyok és magamon próbáltam ki. Nekem az a tapasztalatom, hogy a pakolás egy kellemes illatú és hűsítő érzést nyujt amíg a fejen van, és nekem kb. 2-3 használat után szinte teljesen lecsökkentette a hullást. Csökkent a zsírosodás is. Nagyon jól tudom ajánlani a klienseimnek a hajproblémáira, szinte mindenkinek van! „
„Fiamnak betegség miatt foltos hajhullás az egyik problémája. Kipróbáltuk a Hajkencét és a következőkről számolhatok be. Hűsítő, jó érzés volt amikor a pakolást felkente a fejre. A hajhullás valószínűleg a betegség fennállása miatt még nem állt el teljesen, de láthatóan elkezdett nőni a haja azokon a területeken, ahol már szinte nem volt haja. Erős, sötét színű hajszálak nőnek, és ez a pakolás előtt egyáltalán nem volt tapasztalható.” „
„ Már 2-3 hónapja kezelte hajgyógyász a pikkelysömörös (pszoriázis )fejbőrömet eredménytelenül, amikor kaptam egy Hajkencét. Veszítenivalóm nem volt, ennél rosszabb már nem lehet. Nagy meglepetésünkre 4 kezelés után a fejbőröm majdnem teljesen rendbejött. Ez hihetetlen, de az én tapasztalatom.”
„Apró pattanások jöttek a fejbőrömön, és miután rémesen viszkettek, hát gyakran véresre vakartam őket. Egyre rosszabb lett. Amikor megszagoltam a Hajkencét, éreztem, hogy jót fog tenni az égő, viszkető bőrömnek. Öt hét telt el mióta használom. Lassan, de biztosan kezdett javulni. Mára már teljesen elmúlt minden panaszom. Nagyon várom a kezeléseket, mert jó érzés amikor a fejbőrömön van”
„ Egyik hónapról a másikra olyan száraz lett a fejbőröm, mintha páncél borítaná be. Nem is levegőzött, feszülős érzés volt. A bőrgyógyász steroidot javasolt, amit én nem szerettem volna, mert nem akartam nagyobb bajt a szervezetemnek. Próbáltam tojást és olajat, de semmi javulás nem mutatkozott. Szerencse volt, amikor összefutottam egy régi ismerősömmel, aki a Hajkencét javasolta. Elmesélte a saját jó tapasztalatait. Amikor először bekentem a fejem bőrét a krémmel, már egy kis könnyebbség érzésem volt. Mintha lazult volna a feszítő száraz bukósisakom. Két hónap alatt teljesen rendbejött minden. Hálás vagyok. Akinek nem volt ilyen nem tudja milyen kellemetlen érzés. „
„ Én a fejfájásomra használom a Hajkencét – a halántékomra és a nyakamra kenve – sikeresen. „
„ Amióta a Hajbalzsamot használom sokkal könnyebben fésülöm ki a hajam és ezért nem is törik úgy, mint előtte. „
„ A sampon használata sokkal jobban formálhatóvá teszi a hajamat. Sok hajlakkot is megspórolok. A pénztárcámnak és a hajamnak is kíméletesebb. „
„ Amikor a sampon-t kipróbáltam, a hab lemosásánál a testemre folyt a samponos víz. Gyorsan ki is használtam és megmosakodtam vele. Olyan hűsítő érzés volt az egész testemnek, hogy azóta is univerzális készítménnyé vált otthon. „
„ Sielés után enyhe izomfájdalmam volt. Nagyon jól esett a hajsamponnal lefürdeni. Egyrészt a hűsítés nagyon jól esett, másrészt a vérkeringést, nyirokkeringést serkentve másnapra ismét fitten sieltem.”
„ A hajfestés, a dauer, a gyakori mosás és szárítás igénybe vették a hajamat. Száraz, töredező, nehezen formázható volt. Amióta a Hair Nice készítményeket használom nincs semmi bajom a hajam minőségével.”
„Tavaly nagyon hullott a hajam. A második kezelés után teljesen leállt a hullás és szép fényes lett a hajam . A pakolás kellemes hűs érzés a fejbőrömnek. Úgy érzem az idegeimnek és a lelkemnek is jót tesz.
„Rettenetesen viszketett a fejbőröm. Vérere, sebesre vakartam. Semmi sem használt. Egy hét sem telt bele, és már alig éreztem valamit belőle. Két hónapja használom, panaszom már nincs, de nem is fogom abbahagyni, mert olyan jó érzés.
„A fejem tetején egy foltban erősen korpás volt a fejbőröm. Néhányszor bekentem mosás előtt a Hajkencével –betartottam a mellékelt kiegészítő terápiákat – és el is múlt.”
„Viszkető pattanások jöttek a fejbőrömre, vakartam, így sebek keletkeztek. Bőrgyógyász javaslatára használtam a Hajkencét. Helyrejött a fejbőröm, még a hajam is dúsabb lett.”
G. Éva: „A Hajkence az csúcs! Marokszámra hullott a hajam. Bekentem este a fejbőrömet: másnaptól nem hullott. „
„Ajánlottam egy barátomnak, akinek a válláról lehetett söpörni a korpát. Azóta is ezt használja, mert jó volt neki.”
„A kislányom a következőket tapasztalta: a haja selymesebb és fényesebb lett.
Tapasztalata szerint, gyorsabban nőtt a haja és természetesen a hajhullás is csökkent.
A hajának a zsírosodása nagymértékben csökkent.
A haja sokkal sötétebb lett! kb.5 használat után a korpásodás csökkent! Teljesen nem szűnt meg! ”
“Az ajánlott módón használva azt tapasztaltam, hogy a haj sokkal gyorsabban kezdett nőni, és csökkent a zsírossága is.” „ Ez egy 20 éves fiú tapasztalata, a fiamé.”
“Elég erősen hullott a hajam, amikor elkezdtem használni a pakolást. Bevallom őszintén nem pont úgy használtam, mint ahogyan azt mondták, mert kb. 10 nap eltelt a két alkalmazás között és eközben jó néhányszor a pakolás alkalmazása nélkül mostam hajat. Ennek ellenére a második pakolás után teljesen leállt a hajhullásom. Hajam kellemes illatú és tapintású lett és mintha erősödött volna. ”
“Én már nem először használtam a pakolást. Tavaly nagyon hullott a hajam. Rengeteget elhagytam, és akkor kezdtem használni. A második kezelés után teljesen leállt a hullás és szép, fényes lett a hajam tőle. A pakolás felhelyezése után kellemes hűs érzést éreztem a fejemen és ha időm engedi egy kicsit lazítok is és ez a kettő együtt az idegekre is jó hatással van. Mosás után még 1-2 nappal is érzem a kellemes illatot a hajamon. ”
Fodrászok, hajgyógyászok is előszeretettel használják és javasolják a Hair Nice krémpakolást. Szeretik az egyszerű alkalmazhatóságot, a gyors hatást, a kellemes érzést, a – más hajgyógyászati termékekhez viszonyítottan olcsóbb – megfizethető árat.
Az ujjköz, ujjhajlatban viszkető, égő, fájdalom jelentkezett, kirepedt a bőröm. Próbáltam Neogranormonnal és Artrin krémmel kezelni 2 hétig, amitől sajnálatos módon nem volt javulás. Ezután – gondoltam ha a fejbőrömnek jó a kezemen sem okozhat rosszat – a Hair Nice fejbőrápoló krémmel kenegettem. 3 nap után elmúlt a csípő, viszkető fájdalom. 90 %-os javulás állt be. Láthatóan még két nap és teljesen rendbejön.
Apró pöttyök – mint egy pókcsípés – jelentek meg az alkarom bőrén. Hair Nice fejbőrápoló krémmel egyszer bekentem naponta. Három nap múlva teljesen eltűntek a pöttyök.
Ezek a tapasztalatok az Ökonetben regisztrált tagok levelei alapján gyűltek össze.
A tapasztalatokat gyűjtötte:
Kis Éva Holisztikus hajgyógyász, skalpdiagnoszta
Hajsegély vonal: 06-30/7545417,









